Kiválasztottak egy igazán elegáns kis falucskát, és vettek ott egy házat szép, nagy kerttel. Nem lettek túl népszerűek a környéken, mert egynémely városi szokásuktól nem tudtak megszabadulni. Sok hangoskodó vendég, késő esti érkezések, ajtócsapkodás. Ráadásul hamarosan kutyát is szereztek maguknak. Egy hiperaktív foxit, aki gyakorlatilag folyamatosan ugatott. Ezenkívül ki-kiszökött a kertből, megkergette a biciklistákat, el-elkapott ezt-azt a mezőn. Egy szép napon aztán egy nyuszival a pofájában érkezett haza. Nem akármilyen nyúl volt, látszott rajta, hogy házikedvenc, és az is nyilvánvalónak tűnt, hogy kié. A szomszéd kölykének nyusziját kapta el a kutyus. A gyerek zokogni fog, az anyja üvölteni, és az egész környék megint felzúdul ellenük. Londoni barátunk nagy sebesen gondolkozni kezdett, hogy is úszhatná meg mindezt. Szerencsére a kutya nem harapta meg a nyulat, csak a bundáját koszolta össze játszás közben. Szegény nyuszi az ijedtségtől halhatott meg. Emberünk fogta magát, és a fürdőszobába vonult vele. Samponnal megmosta az állatot, és alaposan megszárogatta. Aztán átlesett a szomszédba, és hogy nem látott ott senkit, gyorsan átugrott a kerítésen. tudta hol van a ketrec, visszacsempészte oda a nyuszikát. Hadd higgyék, hogy természetes halállal múlt ki. Pár nap múlva vidáman sörözgetett a kertben, amikor látta közeledni a szomszéd feleségét. Ettől tartott... Odaérve a nő hosszas panaszáradatba fogott, hogy szegény kis Jimmyt micsoda sokk érte. - Meghalt a nyuszija, de ez még semmi... A bűnös szomszéd belepirult. A nő így folytatta: - Szerdán temettük el, de péntekre megint a ketrecében találtuk... /forrás www.vicckiraly.hu/